ELFOGADÁS, NEM GYÓGYMÓD - ACCEPTANCE, NOT CURE

FIGYELEM! Hasonló én-történeteket, illetve szülői beszámolókat várunk a mardekar@gmail.com vagy a livewithit5@gmail.com címekre.
Bármi jöhet, ami 1. személyes élmény a neurológiai kisebbségekkel kapcsolatban (tehát nem csak AS, bár a fő profil ez marad), 2. pozitív hozzáállást tükröz az érintettekkel szemben (lásd a mottót).
A beérkezett írásokat elbíráljuk, és az arra érdemeseket közzétesszük a blogon, vagy akár máshol is, amerre járunk. Köszönettel: az Adminok

"Már 3 éves korában látszott, hogy más irányba indult el, mint a többiek, holott ilyenkor még a nevelés hatásairól csak eléggé korlátozott mértékben beszélhetünk. A többiek még egyáltalán nem tudták, mi az olvasás, mikor neki ez lett az első szenvedélye. Minden mást kizárt az életéből. Főleg a történelem- és biológiakönyveket, valamint a hard fantasyt kedvelte, amit a vele egykorúak megérteni sem tudtak. És a szülők, meg a bölcsőde, később az óvoda személyzete hiába próbálták elterelni a "gyerekes" dolgok felé. (Egy történet a bölcsődéből: apjától hallotta, hogy az almába szúrt szög növeli annak vastartalmát, ezzel egészségesebb táplálékká téve azt. Az egyetlen szögre hasonlító tárgy a környezetében egy gombostű volt, amit bele is szúrt egyik társa almájába. Gyilkossági szándékkal vádolták meg, és anyját hibáztatták, aki ezért megverte. Az esetet teljes egészében csak nagykorúsága előtt nem sokkal értette meg, sok más, félreértésből adódó gonddal együtt.)
Az óvodában kezdett kibontakozni nála a territoriális viselkedés és a politikai érdeklődés. A gyerekekkel továbbra sem találta meg a közös hangot, a felügyelőkkel viszont érdekfeszítő beszélgetéseket folytatott. Kialakult a verdikt: "Úgy beszél, mint egy felnőtt, de néha hülyébb, mint egy csecsemő", ugyanis kijelölt magának egy sarkot az udvaron vagy az épületben, amelybe csak ő és a felnőttek léphettek, különben szabályszerű meltdownnal reagált. Az étkezés is problémás volt, néhány évig kizárólag a nutellás kenyeret fogadta el. Ha az egyik gyengébb gyereket bántották, mindenféle előzetes érzelmi reakció nélkül odament, és beverte a kezdeményező képét. Ezen kívül azonban semmilyen érintkezésbe nem lépett a társaival. (Jellemző volt rá az óvoda ideje alatt a "kleptománia"; mint később kiderült, eszébe sem jutott, hogy elkérje azokat a dolgokat, amelyek felkeltették érdeklődését.)
Következett az általános iskola; az alany évvesztes volt, így egy évvel később kezdett. Még így is megkérdőjelezték iskolaérettségét, amit viselkedési éretlenséggel indokoltak. Ezért anyja elvitte az iskolaigazgatóhoz, ahol bízonyítékát adta kimagasló intelligenciájának, így felvételt nyert. A tanórákon álmodozott, rajzolgatott, nem úgy tűnt, mintha figyelne, és mégis kiváló eredményeket ért el minden tantárgyból, a matematika kivételével. Második osztályban, a szorzótábla tanulásakor édesanyja szószerint beléverte az anyagot, hogy a bemutató órán meggyőzhesse a közönséget: gyermeke nem buta. Ez sikerült, bár továbbra is nehézségei akadtak az alapműveletekkel. Azonban kemény munkával sikerült biztosítania, hogy soha ne bukjon meg, így nem foglalkoztak ezzel. Egyébként is egyre feltűnőbb viselkedési problémái voltak középpontba állítva: a továbbra is fenntartott territorialitás mellé megjelent a növekvő aggresszivitás, amelynek célja a kortársak távoltartása volt, sőt, ellenkező politikai nézetekkel rendelkező felnőttekkel is veszekedett, szemmel láthatólag egyenrangú félként kezelve tanárait - nem pedig mindenható főnökként, mint a többi gyerek. Elküldték hát egy gyerekpszichológushoz, aki vizsgálgatta, de nem talált különösebb devianciát - persze, hiszen a kétszemélyes beszélgetésben az alany értelmes, élénk és érdeklődő volt, boldog gyermeknek tűnt. Még formális intelligenciatesztet is végeztettek vele, amely során szinte megdöbbentően magas pontszámot ért el - kivéve a matematikai tesztet, amely bizony elég gyatrán sikerült. (Az ebből kialakult átlagpontszám 132 lett.) A tanári kar megállapodott abban, hogy okos gyerek, tehát semmi problémája nem lehet. Mielőbb meg akartak szabadulni a felelősségtől, ami így teljes súlyával az anya vállaira nehezedett, miután a zugalkoholista apa kezdettől fogva nem akart tudomást venni semmiről, ami az ő személyes kényelmét veszélyeztetheti. Persze ebből az alany nem sokat érzékelt. A napközihez felső tagozatban is ragaszkodott, mivel volt egy számára szimpatikus bokros rész, amit kizárólagos játszó- és pihenőhelyévé nevezett ki. Délutánokat töltött azzal, hogy fel-alá járkált ezen a területen, és fejezeteket mondott fel történelmi dokumentumokból, vagy saját maga által kitalált történetekből. Máskor meg az agyagos földdel játszott, második világháborús hadszínterek térképeit rajzolta bele, vagy figurákat formázott belőle. Ha területének határát túlságosan megközelítették a gyerekek, kiverte őket onnan, ám azok folyton vissza-visszatértek. Még mindig semmilyen érdeklődést nem érzett és nem mutatott kortársai iránt, egyszerűen idegesítette a jelenlétük. Elkezdett elbújni és elszökdösni, majd érdeklődéssel figyelte, amint a felnőttek halálra rémülten keresik. Ezért is sok verést kapott, amit véletlenszerű, ám nem kellemetlen eseménynek könyvelt el. Ezt észrevéve az anya más büntetési módozatokkal kezdett kísérletezni. Elkobozta például az alany hatalmasra nőtt üvegcserép-készletét, és (az alany macskák iránti érdeklődését kihasználva) letépkedte a macskás posztereket a falról a konyhában, melyeket az alany rakott fel engedélykérés nélkül. Az eredmény: az anya-gyermek viszony erőteljes mértékű elmérgesedése, az alany önértékelésének drasztikus csökkenése. Tanulmányi eredményeit ebben az időszakban és ezt követően végig egy szóval jellemezhetjük: hullámzó. Érdeklődésének, és a tananyaghoz szükséges matematikai ismeretek mennyiségének függvényében az 1-5 skála teljes hosszában elhelyezkedő jegyei értetlenséget váltottak ki mind szülői, mind nevelői körökben. Szocializációja agresszív interakcióelhárításra és a felnőttekkel folytatott, információszerző célzatú kommunikációra korlátozódott, amiért ráaggatták a "stréber" jelzőt. (Negyedik osztályban különböző gyermekek csapdát ástak a földbe a területére vezető úton, bele is esett, és egy hónapot hiányzott térdszalaghúzódás miatt - jobb térde máig frontérzékeny, és valószínűleg az is marad.)
Az agresszivitás, a menekülési tendenciák és a tekintélytisztelet (verések és egyebek ellenére is) teljes hiánya miatt aztán hatodikban eltanácsolásra került sor; azonban az anya előrelátóan cselekedett, és beadta lánya jelentkezését a Révai Miklós Gimnázium hatosztályos programjába. Az alany simán felvételt nyert, és egyidejűleg internetfüggővé vált, miután a felvételi vizsga előtti várakozás alatt megismerkedett az információszerzés ezen módjával. Három órát várakozott az iskola dísztermében, ezalatt annyira belemerült a böngészésbe, hogy szinte frusztrálólag hatott rá, hogy végre szólították. A hullámzó, de viszonylag jó tanulmányi eredményt továbbra is tartotta, azonban beilleszkedni ezúttal sem tudott, sőt! A tekintélyelvűbb tanárokkal sorra összekülönbözött, a köszönést mint szokást nem tudta elsajátítani, egy ízben a fegyelmezésére kísérletet tevő igazgatóhelyettest egyszerűen faképnél hagyta. Meglepetést okozott azzal is, hogy nagyobb gyerek lévén, már kiválogathatta, mit vesz fel reggel; mivel képtelen volt fázni, télen is "egy szál semmiben", azaz pólóban járt iskolába, amiért (az anya beszámolója szerint) az egész lakótelep ágrólszakadtnak nézte, illetőleg az a pletyka terjedt, hogy anyja kényszeríti a különös öltözködésre. Osztálytársaival nem állt szóba, nagyobbakkal szemben azonban nyitottabbá vált. (Gólyatábori epizódok: 1. Amikor osztálytársai kitörték az ajtóüveget, ő azonnal ott termett, és az érdekes alakú darabokat kiválogatta hazavitelre. Ezt ismeretlen oknál fogva veszélyes viselkedésnek bélyegezték, a darabokat elkobozták. 2. Az odaút alatt emésztőrendszeri gondjai támadtak, melyek hosszabb buszozások alkalmával előzőleg is többször jelentkeztek. Ezt szókimondóan közölte osztályfőnökével, a következő szavakkal: "Tanár úr, engedjen ki, mert rögtön beszarok." 3. Megkötötte első barátságát egy idősebb lánnyal, akivel közös volt a sci-fi iránti érdeklődésük. A kapcsolatot a másik lány kezdeményezte, miután megtalálta az alany elveszített jegyzetfüzetét. 4. Egy mondat a Balaton-parton, miután egy ismerkedési célzatú beszélgetésbe finoman belevonták: "Nekem aztán holtmindegy, élek-e vagy meghaltam". A táborban már megfigyelhető volt az informatikusok iránti rettegéssel vegyes tisztelete, melyet az alakított ki benne, hogy 1. az informatikához elengedhetetlen egy magas szintű matematikai készség, amelynek benne még az alapjai sem voltak meg, 2. látta a Hackers c. filmet, mely a "kalózok" életéről romantikus illúziókkal átszőtt, idealizált képet ad, és az igazság bajnokaiként mutatja be őket.)
Röviddel tanévkezdés után bevonták az iskolapszichológust az ügybe, aki végre megfelelően állt hozzá és megfelelő figyelmet tanúsított iránta. Megtanította arra, hogy az agresszió éretlen, tökéletlen és hosszú távon fenntarthatatlan módja az akarat érvényesítésének. Ettől kezdve fokozatosan csökkentek, majd megszűntek a kitörések. Az alany elkezdett pszichodráma-foglalkozásokra járni, ahol sokat tanult az emberi viselkedésről, többet, mint előtte bármikor. Elkezdte érdekelni a többi ember, bár meglepően ügyetlen volt az íratlan szabályok és a szociális intuíció terén. Elszigeteltsége megmaradt a drámás társaságon és a táborban szerzett első barátnőjén kívül, ám már a drámafoglalkozásokon kötött felületes kapcsolatok és a társaság viszonylagos részeként, alkotóelemeként való létezés is óriási eredmény volt. Gyors felfogása és újonnan jelentkező kíváncsisága minden tanároktól érkező gyanakvást, fegyelmezési törekvést és betörési kísérletet lassan, de biztosan megszüntetett, amihez a pszichológus áldozatos munkája is hozzájárult.
Közben kezdett körvonalazódni, milyen pályát választ majd. Az angol nyelv érdekelte, és segített anyjának, aki akkoriban fordítóként dolgozott. A tanítvány hamarosan túlszárnyalta mesterét, és kiváló nyelvérzékről tett tanúbizonyságot. Körülbelül két év múlva pénzt is keresett tehetségével, bár akkor még anyja nevére állították ki a számlát. A többi tárgyban mindaddig, amíg számolni nem kellett, szintén kiválóan teljesített; matematikából különórákat vett, de ez sem használt. Fizikából és matematikából kínkeservesen tartotta tehát a kettes szintet, és egyszer sem bukott meg (ami annak is köszönhető, hogy tanára kezdettől fogva megengedte a számológép használatát). A pszichodrámán megismert emberekkel megszilárdult a kapcsolata, értékes barátokat szerzett közöttük, valamint kicsivel később az interneten is nagyon fontos és erős kapcsolatokat kötött. Elkezdett évente eljárni vakációkra otthonról; két táborban is megfordult, illetve egy nagy és egy kisebb sci-fi találkozón, valamint legutóbb egy melegfesztiválon Budapesten. A közösségi helyzetek azonban kegyetlenül lefárasztották; akár a drámás társasággal, akár hasonló érdeklődési körű idegenekkel találkozott, utána azonnal zuhant az ágyba, a nagyobb eseményeket láz és valami másnaposságszerű érzés kísérte (pedig családi okok miatt az alany erőteljesen ellenezte a legális és illegális drogok használatát egyaránt). Az osztályterem hangzavara kisebb mértékben ugyan, de szintén kimerítette, a csengő és a tolató busz pittyegése pedig egyenesen fájdalmat okozott neki. Körülbelül 14-15 éves korában jelentkezett nála egyfajta tapintási érzéketlenség, melyet önbántalmazással sikerült mindig megszüntetnie. A biológia iránti régi vonzódása mérsékeltebb és specifikusabb formában tért vissza: a vér nyűgözte le. Ez a két tényező eredményezte azt, hogy mind a mai napig rendszeresen vágja magát. A cutterséget egyfajta művészi kiegészítő létformának is tartja, mint a szimbolisták abszinth-ivását.
Pszichológusa inspirálta arra, hogy önismerettel foglalkozzék, de sehol nem talált mindenre kiterjedő magyarázatot arra, hogy miért is különbözik a többiektől. Ugyanakkor kommunikatívvá vált; különleges érdeklődéseit szinte erőszakos lelkesedéssel kívánta társaival megismertetni, hol iskolai kiselőadások, hogy egyoldalú beszélgetések formájában. Azt hitte, ezzel felkelti társai figyemét, és némelyek rokonszenvét is; ehelyett csak elhúzódtak tőle. Időközben pedig megérkezett a serdülőkorba.
Először elszabadult hormonjai késleltetett agresszív kitöréseket okoztak (szekrényszétrúgási rohamok). Aztán pedig rögeszmés érdeklődési tárgyai tárgyak helyett emberek lettek, kezdetben sztárok (14-15 évesen), majd iskolatársak (16-tól bizonyos mértékig mostanáig). Ezen két szakasz határán egy programozó fiú és egy politikus iránt érzett szenvedélye egyszerre és egymást kiegészítve-erősítve jelentkezett (a két személy felületes hasonlósága miatt), és rövid időre teljesen hatalmába kerítette. Ez különböző problémákat okozott: recessziót a tanulmányi eredményben, nevetségessé válást az egész iskola szemében és végül a fiú általi visszautasítás miatt átmeneti depressziót. Aztán az ügy lezárult, eltemetődött a sötét múlt egyéb fájdalmas emlékei között. Attól kezdve azonban minden tavasszal kontrollálhatatlan szerelembe esést tapasztal. Időközben azonban rájött, hogy a lányokhoz jobban vonzódik, mint a fiúkhoz; az első, igazán szerelemnek nevezhető érzést is megtapasztalta a gólyatáborba megismert lánnyal kapcsolatban (persze viszonzatlanul). Felfedezését egy pillanatig sem rejtette véka alá, egyidejűleg érdeklődni kezdett a melegmozgalom és annak története iránt. Ekkor szembesült először a társadalmi elutasítás jelenségével. Eközben szülei elváltak, amit éretten és higgadtan kezelt. (Az első verekedés alkalmával talpraesetten rávette a rendőrséget, hogy küldjenek egy embert a verekedők szétválasztására; azok ugyanis megpróbálták azzal elintézni a kérdést, hogy családi veszekedésbe nem avatkoznak be. A második verekedés alkalmával pedig a szomszédokat riasztotta, miután a lakásban található egyetlen telefont az apa tönkretette.)
A válás után nyugodtabbá vált az otthoni légkör, azonban a beilleszkedésképtelenség egyre jobban frusztrálta, főleg azért, mert rájött, a romantikus kapcsolatra szinte nulla esélye van. A frusztráció elől a tanulásba temetkezett, valamint alkalmi munkákat (mezőgazdasági betakarítómunkák, majd fordítás) vállalt. A pszichodráma-foglalkozásokat folytatta, mint egyetlen kapcsolatát a társasági szférával. Aztán egyszercsak rátalált a ReGenesis című sorozatra, és abban egy olyan karakterre, akiben valamilyen szinten magára ismert.
Ekkor kezdett el kutatni az Asperger-szindróma mint fogalom után. Ismereteket szerzett, szívta magába a kapcsolódó tudásanyagot, akár a szivacs. Szabályszerű öndiagnózist végzett, retrospektív elemzést gyerekkori énjein. Igényt kezdett érezni arra, hogy szakítson a szerepjátszással, a megtűrt státuszért folytatot küzdelemmel. Felépítette identitástudatát (ld. ezen blog leírása). A sokat emlegetett Attwood-könyvet (Különös gyerekek) elolvastatta anyjával is, aki megerősítette felfedezését és szakított lelkiismeret-furdalásával. Végre igazi párbeszéd, szerető szülő-gyerek viszony alakult ki köztük. Pár héttel ezután közölte a fejleményeket pszichológusával is, aki szintén megerősítette, és biztosította további segítségéről. Ezen felbátorodva az alany korábbi gyanújával is előhozakodott, miszerint gondjait a matematikával nem egyszerű érdektelenség okozza, hanem valami más. Elérte, hogy elvégezzenek rajta egy diszkalkulia-tesztet. Gyanúja teljes mértékben beigazolódott, de már későn: ha egy évvel azelőtt jelentkezett volna a tesztre, nem kellett volna érettségiznie, így viszont muszáj lesz. Bízik abban, hogy kettessel átmegy, aztán elfelejti az egész kálváriát.
Már határozott céljai vannak az életével: el akarja végezni az anglisztika szakot az ELTÉn, ki akar vándorolni Kanadába, és feleségül akarja venni azt a lányt, aki végre hajlandó lesz érzelmeit viszonozni.

Hát itt tartunk most. Remélem, ebből már érthető, miért sértő azt állítani, hogy félreneveltek, illetve azt, hogy higany került a szervezetembe."

(forrás: Rodiel énblogja, bocs az amatőr duplaposztolásért, de ez csak egészben fogyasztva jó :))