Találtam egy nagyon szép, megszívlelendő kis blogbejegyzést. Ennek a fordítása következik:
Az autizmussal kapcsolatban egyvalami van, ami az érintettek életminőségét minden másnál nagyobb mértékben javította - jobban, mint akármilyen oktatás, kezelés, étrend-zsonglőrködés, gyógyszer és vitatott terápia:
Engedély arra, hogy autisták legyenek.
Furcsán hangzik, igaz? Az vagy, akinek készültél, mindegy, mi történik, szóval min változtat, ha megengedik? De ez tényleg fontos.
Szóltsuk meg az utca emberét - lehetőleg olyat, akinek nem volt személyes élménye semilyen fogyatékossággal kapcsolatban -, és elmondja nekünk, ahogy nagy vonalakban elképzeli ezt az egész fogyatékosság-különbözőség-furcsaság dolgot:
"Jó olyannak lenni, mint mindenki más. Nem teljesen ugyanolyannak, persze, mert az apró eltérések, mint más hajszín, foglalkozás, vagy egy cuki akcentus (csak ne túl messziről) alkotják meg azt, akik vagyunk. De túl eltérőnek lenni rossz. Az olyasmi, amit le kell győznöd. Végülis, Hollywoodnak mindig igaza van, és annyi film van, amiben a félénk kockasrácból csődört faragnak, és még több olyan, amiben a rút kiskacsából a szalagavatóra bálkirálynő lesz. A legrosszabb az, amikor úgy vagy különböző, hogy az korlátoz is valamiben. Azt végképp muszáj kompenzálni. Olyan normálisnak kell kinézned, amilyennek csak tudsz, és ezen felül még kőkemény elszántsággal bizonyítanod is kell felsőbbrendűségedet. Gerinctörés? Fuss le egy maratont! Vak vagy? Légy festő! Süket vagy? A jövőben zenével kell foglalkoznod! Ha fogyatékosságod van, két választásod van: légy cuki és ártatlan, hogy megvédhessünk, vagy légy kiemelkedő, hogy csodálhassunk. Hogy átlagos ember legyél? Az lehetetlen, hiszen más vagy. Nem lehetsz normális!"
Kezd hányingered lenni? Lesz még rosszabb is.
Mi történik, ha egy furcsa vagy fogyatékos (esetleg mindkettő - autista, valaki?) ember magáévá teszi ezt az elképzelést? Egy csomó minden; de semmi jó. Lesznek emberek, akik meg vannak győződve arról, hogy zseninek kell lenniük, egyszerűen csodálatosnak; eredményeket kell elérniük, túl kell szárnyalniuk saját magukat és mindenki mást, vagy egyáltalán nem számítanak. (Az aspie-k főleg erre hajlamosak - a zseni aspie sztereotípiája káros azokra nézve, akiknek az IQ-ja "csak" átlagos.) És olyan emberek is lesznek, akik azt gondolják magukban: "fogyatékos vagyok, nem vagyok alkalmas nagyjából semmire; másoknak kell mégvédenie engem". Egyszóval, olyan embereket kapsz, akik mindent beszámítanak saját értékelésükbe, csak azt nem, hogy ők is emberek.
Tehát, adj engedélyt magadnak, hogy autista lehess. Ha a hintázás jobban megnyugtat, mint ha veszel egy mély levegőt és elszámolsz tízig, akkor hintázz. Ha gondajid vannak a beszéddel, ki mondja, hogy állandóan fecsegned kell? Gépelj, jelelj, csinálj akármit, ami működik számodra. Adj engedélyt magadnak és ne rejtsd el a gyengeségeidet, furcsaságaidat, egyéniséged jeleit.
Engedd meg magadnak, hogy önmagad legyél. Büszke vagy a Star Trek-figuragyűjteményedre? Ne dugd el őket a szekrényben! Szeretsz buszmenetrendeket bemagolni? Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, hova megy a busz. Élvezed a keresztrejtvényeket? Nyugodtan vidd magaddal a rejtvénykönyvedet, akárhová mész.
Nem kell normálisnak látszanod; sok energiát emészt fel, úgyhogy ha nem éri meg, ne csináld. Szoktak hivatkozni ilyenkor az NT többséggel való kommunikációra, de emlékezz: a kommunikáció, és nem az álcázás a cél. Emlékszem, a főiskolán tanultam a hétköznapi beszédet, majd két év múlva rájöttem, hogy valójában milyen kevéssé vagok valójában képes NT módon kommunikálni. Mostanában, mikor beszélek, összevissza váltogatok a kommunikatív, de kimért aspie-nyelv és egy csomó NT-stílusú, jelentésnélküli "töltőanyag" között. Kb. minden 15 percben átkapcsolok. Visszatekintve, talán nem is kellett volna elkezdenem az NT-utánzás tanulását; normálisabbnak tűnök, de kommunikációs hatékonyságom - és működési szintem - alacsonyabb.
Autista büszkeség? Igen. Jó ötlet. Végülis ezek vagyunk, és legtöbbünknek nagyobb részét jelenti, mint a kultúra, a nem vagy a kor; akkor meg miért ne legyünk büszkék arra, ami megkülönböztet, ami önmagunkká tesz? De van egy pont, ahol a büszkeség problémákat okozhat.
Nem is tudom már, hányszor találkoztam ilyen stílusú fórumhozzászólásokkal:
"Lefutottam egy maratont, írtam 5 szimfóniát, betanultam az egész Encyclopedia Britannicát és szereztem egy orvosi diplomát - mindezt tízéves korom előtt! És mivel autista vagyok, ez azt jelenti, az autizmus nem fogyatékosság, sokkal inkább a következő lépés az emberi evolúcióban!"
Oké, ez egy kicsit ki van sarkítva, de értitek az álláspontot.
A dicsekvés nem árt, kis mennyiségben; nem ez a szóban forgó probléma. Baj akkor van, ha túlságosan beleéled magad a "csillogó aspie" szerepbe. Saját értékedet az alapján határozod meg, hogy mit értél el, az egyéni, autisztikus tehetséged mentén.
És mi van akkor, ha egyszer bevágod a fejed a falba egy tipikus fejrázós periódusodban? Mi történik, ha bármikor, bármilyen okból elveszted a különleges képességeidet? És mi van azokkal, akiknek ezek a képességek sosem voltak meg? Rengeteg ember van odakint (pl. én), akiknek az autizmus igenis korlátozó tényező, hiába az intelligencia; és ezeknek egy jelentős része olyan nehézségekkel küszködik, hogy 24/7 felügyeletet igényel - tudod, azok, akikre az orvos ránéz, megrázza a fejét és azt mondja, "bocsánat, Mrs. Johnson, de neki soha nem lesz normális élete"?
(Elkalandozás: Különben is, miért olyan fontos a "normális élet"? Az elnöknek sincs olyan, se a csavargónak az utcán; Beethovennek vagy Luthernek vagy Jean d'Arcnak se volt. Nekem sincs normális életem; de miért *akarnám*, hogy az legyen? Járj iskolába, menj férjhez, dolgozz, legyen 2,5 gyereked, menj nyugdíjba és halj meg. Miért jobb ez bármilyen más életútnál csak azért, mert az emberek többsége, legalábbis Amerikában, így él és nem máshogy?)
Kérdés: Vegyük el azokat az aspie képességeket... vegyük el a kommunikációs képességedet, a matekzseni-agyadat és az enciklopédikus tudást a speciális érdeklődési területeddel kapcsolatban, és mi marad?
Válasz: Egy emberi lény - egy kreatúra, aminek végtelen értéke van.
Ne gondold magad félresikerültnek, de felsőbbrendűnek se. Csupán egy ember vagy, mint bárki más; és ez önmagában olyasmi, amire büszkének kellene lenned.
Engedd meg magadnak, hogy önmagad lehess - se többet, se kevesebbet.
A blog maga megtekithető itt.
Engedély megadva; továbbmehetsz
2007.12.27. 14:02 | lepisma_saccharina | 2 komment
Címkék: közösség kommunikáció sztereotípia autizmus iq tehetség elfogadás szocializáció aspie anti cure aspie életérzés képességek szociális interakció
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://aspie.blog.hu/api/trackback/id/tr79276313
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MsAntrópia 2008.01.12. 19:58:21
Ez egy nagyon jó írás, köszi!
Szerintem jó, ha valaki meg tudja látni az értéket saját magában és másokban is (mert mindenkinek vannak problémái, csak egyeseknek több:-), de egy dolog érteni, és egy másik érezni az "igazságot" - szóval jó erre rájönni, csak aztán van még mit tenni, hogy ne zavarjanak a "normális" elvárások.
MsA
Szerintem jó, ha valaki meg tudja látni az értéket saját magában és másokban is (mert mindenkinek vannak problémái, csak egyeseknek több:-), de egy dolog érteni, és egy másik érezni az "igazságot" - szóval jó erre rájönni, csak aztán van még mit tenni, hogy ne zavarjanak a "normális" elvárások.
MsA
lepisma_saccharina · http://lulu.com/spotlight/nordlicht 2008.01.14. 16:57:04
Jah... én is találkozom még néha internalizált szarokkal, ha azon gondolkozom, miért is nem kéne élni :-) Szvsz amiről a cikk szól, az egy egészéletes folyamat.
