Bizonyos statisztikák szerint az aspie-k 95%-a alkalmatlan a munkára. Négy évi munkaviszonnyal és tucatnyi elégedett megrendelővel a hátam mögött azt mondhatom: ez egy vaskos és öblös baromság. Ezzel szemben azt állítom: vannak olyan munkák, amiket csak aspie-kra szabadna bízni.

Az aspie-k java részét nem diagnosztizálják, azért, mert a tünetek ellenére a viselkedésük belül marad a normalitás határán. Engem és az öcsémet egyaránt sokan tartottak furcsának (és tartanak ma is -- mi meg leszarjuk :P), néhányan az Esőemberhez is hasonlítottak már, ennek ellenére senkiben sem merült föl, hogy klinikai esetek lennénk. Szilárd meggyőződésem, hogy az Asperger-szindrómáról szóló könyvekben leírt tünetegyüttes a maga teljes súlyával csak a súlyosabb esetekre vonatkozik -- az enyhe és a közepesen súlyos esetek pedig vígan (vagy a neurotipikusok csesztetése miatt kevésbé vígan) szaladgálnak föl-le a

világban, anélkül, hogy diagnosztizálnák őket. Ilyen módon tehát (némi kompromisszummal) képesek eleget tenni a munkahelyek szociális és szabálytartási elvárásainak, oly módon, hogy emellett kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtanak.

Kedves Aspie! Ha magadtól nem tettél volna így, most szólok: törekedj a szellemi területek irányába!

Nem csak azért, mert okos vagy, szeretsz olvasni, és alkalmas vagy az elmélyültebb munkára, hanem mert minél iskolázatlanabb közegben mozogsz, annál valószínűbb, hogy szívatni fognak. A diplomás emberek egy fokkal civilizáltabban viselkednek. (Ez még nem jelenti azt, hogy nem fognak rád furcsán nézni, de legalább nem fognak nyíltan bántani; sőt, a tudásod miatt tisztelni is fognak majd.)

Saját tapasztalataim azt mutatják, hogy az aspie-k számára a szakértő pozíciója a legkifizetődőbb. Ebben az esetben ugyanis nem annyira az egyént (illetve az egyén viselkedését és a többiekkel való kapcsolatát) nézik, hanem a szaktudását. Ez nem csak azért előnyös, mert az alapos szaktudásért cserébe elnézik az ember hülyeségeit, esetleges kihágásait, morcosságát, stb. Jó szakértőt ugyanis nehezebb találni, mint
kedvesen mosolygó szakértőt; ezért nem kifizetődő olyan gyakorisággal kirugdosni őket, mint a nem megfelelően teljesítő értékesítőket például. Ráadásul a szaktudás az életkorral egyenes arányban növekszik; ezt a munkaadók is tudják, és ezért nem fogják az illetőket ötvenéves korukban kirúgni, mint a jelenleg nagy arccal futkozó yuppiek java részét. (Meg sajnos egy csomó más rokonszenves embert is.) Harmadrészt többnyire magányosan végzett tevékenységet jelent, ami nem elhanyagolható szempont az igazi aspie számára.
Ez a szakértői pozíció afféle gyűjtőnév, tartalmát és feladatkörét tekintve ugyanis igen változatos lehet; lehetsz egyéni vállalkozó, dolgozhatsz nagyvállalatban vagy netán ráállhatsz valami akadémiai jellegű pályára.

Az akadémiai pálya azért is előnyös az aspie-k számára, mert ez a típusú munka nagyfokú önállóságot tesz lehetővé, anélkül, hogy túl sok szabályt kellene betartani; ráadásul minél magasabb rangba emelkedik az illető, a társadalom is annál nagyobb mértékben fogadja el az illető "furcsaságait". Sajnálatos tény azonban, hogy egy erősen hierarchikus, nagymértékben az ismeretségi gráfok által meghatározott világról van szó; ezért van az, hogy középszerű tehetséggel, ámde jó helyezkedési és nyomulási képességekkel rendelkező neurotipikusok érthetetlenül magasra tudnak emelkedni a szamárlétrán. Amennyiben azonban a tehetség kitartással és kellő mennyiségű befektetett munkával párosul, az meg fogja hozni a gyümölcsét. (De azért ne legyetek balfaszok.)

Tekintve azonban, hogy az aspie-k jelentős része gazdag belső világgal rendelkezik, hajlamos az ábrándozásra (pontosabban: hajlamos időnként nem ábrándozni), és a kreativitásuk is átlagon felüli lehet, ezért az aspie-k jó része művészként is nagy karriert futhat be: példaként említhetném pl. W.B. Yeats, Lewis Carroll vagy Steven Spielberg nevét.

A pályaválasztás nehézségei

A legtöbb aspienak van valami speciális érdeklődési területe, amit különösen szenvedélyesen kutat, tanulmányoz. A legjobb, hogyha ebből indulsz ki. Ha ez a téma valami piacképes dolog, például a számítógép, akkor abszolút nyert ügyed van. Ugyanakkor gyakran megesik, hogy ez valami marginális terület, ami önmagában semmilyen diszciplínához nem kapcsolódik; ebben az esetben igyekezz valami szélesebb kontextust
találni az érdeklődési területed számára. Ha például a macskák érdekelnek, orientálódhatsz az etológia felé, vagy ha a vikingek, vegyél föl egy történelem-skandinavisztika szakpárt. :-) A szűk érdeklődési területből kiindulva, azt elmélyítve és kiszélesítve számos érdekes témára bukkanhatsz, amely nem csupán szellemi élvezetet adhat, de a jövőbeni egzisztenciádat is megalapozhatja.

A pályaválasztásnak nem muszáj 18 éves korban megtörténnie. Kedvenc témáddal már a gimnáziumban elkezdhetsz foglalkozni; ma már számos lehetőség áll rendelkezésre, ahol a tehetséges diákok megmutathatják magukat és tudásukat a világnak, akár már az általános iskolában vagy a gimnáziumban is. Igyekezz élni a lehetőséggel, mert ez később értékes lehet. Ha másban nem is, hát abban, hogy megismerheted a tudományos kutatómunka módszertanát.
A másik javaslatom: keresd annak a módját, hogyan tudnád a speciális érdeklődésedet pénzre váltani -- akár a gimnázium évei alatt. Valamilyen módja biztos van, hiszen társadalmunkban a speciális ismeretekkel bírókat többnyire magas díjazásban részesítik, bármiről is legyen szó. Számos olyan sikeres informatikust ismerek, aki középiskolás korában már pénzt keresett a tudásával. De még ha látszólag kevésbé piacképes
téma érdekel is, akkor is találhatsz valami ügyes módot arra, hogy pénzre váltsd a tudásodat. Légy kreatív! Készíthetsz a kedvenc témáddal kapcsolatos weboldalt, blogot, netán egyéni grafikájú pólót, vagy lehet ez egy saját készítésű program, netán egy jól eladható találmány...

Társadalmunk jellegéből következő sajátos igazságtalanság, hogy a reálosok nagy előnyben vannak a humánosokkal szemben. Ők többnyire maguktól is rátalálnak az informatikára vagy valamelyik másik természettudományra, ahonnan egyenes út vezet egy menő szoftvercéghez vagy kutatóintézethez, és némi ügyességgel egy jó vastag bankszámlához. Ha konkrétan semmire konkrétan nem vagy rákattanva, de jól megy a matek, az informatika vagy valamilyen mérnöki pálya akkor is jó választás lehet, mert ezeknél az aspiek kivételes problémaérzékenysége, a részletekre való odafigyelés és nem utolsósorban az átlagot
messze meghaladó koncentrációs készség valósággal aranyat ér, és könnyen a legjobbak közé emelhet.
Ugyanakkor a humán orientáltságú aspieknak sem kell elkeseredniük, előttük is számos pálya áll nyitva, még ha ezek nincsenek is annyira szénné píárolva, mint az összes többi. A bölcsészek legtöbbjéből tanár
lesz; az aspie-k számára a tanítás egyetemi szint alatt nem javasolt. A tanítás a diplomácia mellett az egyik legtöbb szociális szkillt igénylő munka, és a neurotipikusok közül sem mindenki alkalmas rá; de ezt sajnos nem mindegyikük tudja magáról. (Persze lehet csinálni szarul is, de úgy meg minek?) Lehet belőlük viszont kiváló korrektor, fordító (akár szakfordító, akár műfordító .. változatos munka, ami ráadásul jól is fizet),
író, újságíró (persze az a fajta, ami elmélyedést igényel, és amihez nem kell túl sok emberrel találkozni -- szakújságírók előnyben), netán könyvtáros, levéltáros, ami a gyűjtögető-rendezgető hajlamok kiélésének

eszményi helye -- persze egy olyan pozícióban, ahol nem nagyon találkoznak olvasóval :P ) ... de régészként is jó munkát végezhetnek, akár terepen, akár múzeumban.

Miért jó az aspie alkalmazott?

Bár az aspiek szociális készsége kétségtelenül sérült, ezért előfordulhat, hogy viselkedésük furcsa vagy éppen kevéssé megnyerő, számos olyan tulajdonságuk van

+ Erős koncentrációs készség
+ Problémaorientált gondolkodás
+ Megbízhatóság
+ Odafigyelés a részletekre
+ Nagyfokú kreativitás
+ Már-már a fanatizmusig menő elhivatottság
+ Jó eséllyel a szabadidejében is a munkájával foglalkozik, ahelyett, hogy züllene, aztán másnap másnaposan jönne munkába

Ezek azért elég meggyőző érvek, kedves Munkaadók, nemdebár? ;-)

A nevelők feladata

Abban, hogy az aspie csemete mire viszi az életben, a környezet hozzáállásának is óriási szerepe van. Mint Temple Grandin példája is mutatja, az autisztikus és az aspie gyerekek kedvenc érdeklődési területe akárm egy sikeres karrier kiindulópontja is lehet.

Ami engem illet, én 13 éves koromban kezdtem el érdeklődni egy európai ország nyelve és kultúrája iránt. Eleinte az emberek elég furcsán néztek rám, mert korántsem egy "trendi" országról van szó, sőt; a legtöbben azt állították, hogy időpazarlás az egész. 16 éves koromban letettem az érintett ország nyelvéből a középfokú nyelvvizsgát úgy, hogy a nyelvet teljesen önállóan sajátítottam el, csak a nyelvvizsgára való
felkészüléshez kértem tanári segítséget. Később aztán az egyetemen folytattam ugyanennek a nyelvnek (és irodalmának) a tanulmányozását ... azóta számos szakmai sikert értem el ezen a területen, helyezést  értem el például az egyetemi ifjúság egyik legtekintélyesebb szakmai versenyén, jelenleg két publikációt készítek éppen elő, műfordításokat készítek, és szabadúszóként nemcsak saját magamat tudom eltartani, de
a családomat is támogatom.

Mindezt annak köszönhetem, hogy a szüleim mindvégig mellettem álltak, bíztak bennem és támogattak; hittek bennem, hogy sikerre tudom vinni a terveimet, még ha az elgondolásaim történetesen szokatlanok is. Az ambícióimat anyagilag is támogatták, és lehetővé tették, hogy olyan tanárokkal és szakemberekkel érintkezzek, akik segítettek céljaim elérésében. Aztán rövidesen eljött az a nap is, amikor már nem volt szükség az
anyagi támogatásukra, hiszen saját magam is képes voltam finanszírozni mindezeket ... ugyanakkor a szeretetük és az érzelmi támogatásuk mind a mai napig sokat jelent.

Ahhoz, hogy az aspie gyerek megmutathassa, hogy mi rejlik benne, és a tehetsége teljes virágában bontakozhassék ki, a szülő és a tanárok aktív közreműködése is szükséges. Nem csak azért, hogy felderítsék, hogy a csemete miben jó, és hogy a szűk érdeklődési kört tovább tágítva valamilyen hasznos és kenyérkeresetre is alkalmas stúdium felé tereljék a növendéket.

Emellett legalább olyan fontos, hogy (ismerve az állapota alapvető jellemzőit) méltányosan bánjanak vele, és igyekezzenek biztosítani az alkotáshoz szükséges nyugodt körülményeket, úgy, hogy minimalizálják az állapotából következően folyamatosan újratermelődő nehézségeket, szomorúságot és feszültséget. Vagyis, igyekezzenek csökkenteni, vagy oldani az állandó stresszt, ami a szociális interakciók nehézsége miatt
felgyülemlik, és amely esetenként súlyos deprimáltságot, netán dühkitöréseket okozhat (az én kamaszkoromat szinte heti rendszerességgel tarkították ilyenek). Fontos, hogy legyen egy hely a számára, ahol kipihenheti a szenzoros túlterhelés okozta feszültséget és fáradtságot. Fontos, hogy legyen egy kuckója, ahová visszahúzódhat, és ahol zavartalanul foglalkozhat az éppen aktuális "projektjeivel". Fontos, hogy legyen
egy hely, ahol szabadon lehet "furcsa", anélkül, hogy valaki állandóan a "viselkedési szabályokra" emlékeztetné. Fontos, hogy otthon meleg, szeretetteljes környezet várja. Lehet, hogy az aspie gyerek nem mutatja ki  olyan jól az érzelmeit, lehet, hogy gyakran semmi kedve beszélgetni, vagy egyáltalán kijönni a szobából, de ettől függetlenül nagyon fontos neki a szülei szeretete és támogatása. Fontos, hogy a család elfogadó, támogató hátország legyen, és ne egy újabb aknamező, ahol ugyanúgy alkalmazkodnia, taktikáznia és smalltalkolnia kell, mint a külvilág összes többi területén. Mint már korábban említettem: föl lehet ugyan egy egész életet tenni az aspie gyerekünk csesztetésére, de a hadakozás és az ellenállás (mert ezt fogja tenni, afelől kétségünk se lehet) annyira fel fogja emészteni minden energiáját, hogy semmi másra nem fog maradni neki.

Tapasztalatból tudom: egy aspie gyerek (és később az aspie felnőtt) sok gonddal jár. Nagyon sok gonddal. De hogyha megkapja mindazt a törődést, gondoskodást és türelmet, amit igényel, akkor elképesztő, emberfeletti teljesítményre képes; és nem utolsó sorban, teljes életet élő, boldog ember lehet.